Nekem a nyár alapvetően azokról a kajákról szól, amiket - amióta az eszemet tudom - a nagymamám Csopakon készített. Ilyen alapkaja a töltött paprika, amiben - nevezzetek nagyképűnek - én is elég erős lettem.
A gond csak az, hogy mivel év közben nem főzöm - mert szintetikus paprikából nem vagyok hajlandó - a következő nyárra mindig elfelejtem az arányokat. Szóval frissiben leírom, oszt reméljük a legjobbakat.
A rizst megsózom és 2 dl vízzel félkészre megpárolom. A darált husit összetrutymózom a rizzsel, a tojással, a nagyon apróra csoppolt hagymával és a fokhagymával. Jól befűszerezem, hiszen a husi fűszereit kell, hogy a paprika, sőt a szósz is átvegye. Ha nem elég fűszeres a töltelék, az egész kaja vízizű és unalmas lesz.
A paprikák felső részét levágom, a magházat kiszedem, és megtöltögetem a husival. Annyi paprikát töltök, amennyi a lábasban egymás mellett elfér. A kész töltelék kb. fele megmarad, ezt úgy, ahogy van egy dobozban a mélyhűtóbe teszem, így a következő alkalommal kevesebbet kell melózni.
A töltött paprikákat szépen bepakolom a lábasba, ráöntöm a paradicsomlevet, hogy ellepje. Ekkora mennyiséghez legalább 4, de inkáb 5 teáskanál sót teszek. Forrás után takarékon hagyom főni.
Amikor a lakásban már finom töltöttpaprika-illat terjeng, átteszem a paprikákat egy jénaiba, és könnyű rántással besűrítem a szószt, ilyenkor lehet még sózni, borsozni. Ha kész a szósz, ráöntöm a paprikákra.
Sára szokta szeretni, kár hogy nincs most itt.
