|
Az Olimpia Étterem Budapest legújabb hype helye. A konyha valóban fantasztikus, az összhatástól azonban nem voltunk beájulva.
Egy keddi napon látogattuk meg az Olimpiát, amit egy görög étterembôl alakítottak át úgy, hogy nem nyúltak semmihez (innen a neve is). A teljes berendezés az egykori kis görög éttermet idézi, ami még igazán trendi is lehetne. A keddnek azért van jelentôsége, mert keddenként érkezik a friss halszállítmány Triesztbôl, ilyenkor tehát halvacsorával készülnek.
Én úgy hallottam, hogy a koncepció az, hogy a falra nem az ételek, hanem az alapanyagok vannak felírva, amibôl azután "megbeszéljük", hogy ki mit kér.
Ehhez képest a falon egy menüsor volt, hét fogásból, 7500 ft-ért. Zsuzsiék szerint (akik már voltak korábban) más napokon lehet választani, hogy hány fogásos menüt kér az ember, most nem kérdeztek semmit, csak hozták egymás után a fogásokat.
A kaja egyébként tényleg nagyon finom volt, és a halvacsora úgy volt megkomponálva, hogy hét fogás után is tudtunk tôle aludni.
Amit viszont nagyon hiányoltam, az pont ez a "megbeszéljük" hangulat. Az egyik pincér, aki korábban a Csalogány 26-ban dolgozott, hozta a szokásos formáját, de elég keveset foglalkozott velünk. Az a fiatal srác pedig, akinek "le voltunk osztva", egyáltalán nem volt képbe. Nem figyelt arra, hogy mikor ürültek ki a poharaink, amikor megkérdeztük, hogy pontosan mi is az, amit eszünk, nagyvonalúan a táblára mutatott, hogy az, ami oda van írva. Pedig olvasni bizisten mi is tudunk!
Mindehhez pedig négyen fizettünk harminchat rugót. Azért az összhatás az maradt, hogy ezt a pénzt jobban is el lehetett volna költeni.
|