A Szilvakékben a Mosonyi Szilvi egyik nagyonkevesedik (18???) szülinapján voltam először, és hát ez nem tegnap volt már. Stabil helye ez a Budapesti éjszakának, ami azóta már több szülinapi vagy csakúgy-bulinak, évfolyamtalálkozónak, meg a jóisten-tudja-még-minek adott otthont (mármint úgy értve, hogy én is ott voltam közben).

Legutóbbi Szilvakékkel kapcsolatos élményünk valamikor 2007-ből való, amikor Pocáékkal voltunk vacsorázni, és olyan jókedvünk volt, hogy hazagyalogoltunk utána (másfél óra gyaloglás, hegyen-völgyön át).

Nem mondom, hogy a Szilvakék, mint étterem különösebben figyelemre méltó volna, mégis alaphely: részben azért, mert lehet táncolni, részben pedig azért, mert alapjában véve baj sincs vele semmi.

Ha azt akarod érezni, hogy fiatal vagy még, vagy legalábbis nem öregszel abban a tempóban, ami az idő múlásából adódna, irány a Szilvakék. Évente legalább egyszer, de inkább kétszer kihagyhatatlan.